Gyakorolj keményen, harcolj könnyedén!

Kezdőoldal

MENŰ

Dojo

Kapcsolat

Első lépés

Mesterek

Bebők László

Dojo Cho
Bebők László

Dojo 1976-ban születtem Tatabányán, és jelenleg is itt élek. A Ninjutsu-val 1990. júniusában találkoztam először Kecskeméten, Shidoshi Szabó Pál Dojo-jában. Az első tréningről nagyon fáradtan, de rengeteg új élménnyel gazdagabban tértem haza, ami arra ösztönzött, hogy jobban megismerjem ezt a közel 800 éves harcművészetet. Rendszeresen látogattam a kecskeméti központ által szervezett szemináriumokat, edzőtáborokat, Shihan steffen G. Frölicht vezetésével tartott tréningeket. 1991-ben Sensei Szabó Pál irányítása és felügyelete alatt elkezdte működését a tatbányai Dojo. Akkor még csak "segéd oktatóként" vehettem részt az edzések irányításában (bemelegítéseket tarthattam, ill. rajtam mutatták be a technikákat). Idővel az általam tartott részek fokozatosan bővültek, az edzések egyre nagyobb hányadát tarthattam és 1993-tól én vehettem át a Dojo irányítását. 1995-ben Shihan Steffen G. Frölicht vezetésével, Pedro Fleitas Gonzales spanyol Shihan felügyeletével ötöd magammal sikeres vizsga után megkaptam a Sho (1.) Dan fokozatot.

Azok, akik elsőként tettek sikerest Dan vizsgát 1995-ben:

  • Báti Zsolt, Pásztó
  • Bebők László, Tatabánya
  • Dankó Csaba, Debrecen
  • Kosztolányi Péter, Szeged
  • Schill Tamás, Kecskemét


A Sho Dan fokozatot aztán követte a Ni (2.) Dan, és a San (3.) Dan fokozat (1997, 1999).

Shihan Dean Rostohar-ral 2000-ben találkoztam először egy Debrecenben tartott szeminárium alkalmával. Személyében olyan embert, harcost ismerhettem meg, ami arra ösztönzött, hogy nála folytassam a tanulást. 2002 szeptemberétől rendszeresen járok Zágrábba és a Sensei által vezetett szemináriumokra. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Dean Sensei elfogadott tanítványának. Sok közös tréning és nem kevés munka után a Sensei ajánlásával 2003-ban megkaptam japánból a Shidoshi-Ho engedélyt, 2006-ban pedig a Yon (negyedik) Dan fokozatot.

1997-től 2001-ig a Kandó kálmán Műszaki Főiskola (jelenleg Budapesti Műszaki Főiskola) hallgatója voltam. 2001. júniusában államvizsgáztam villamosmérnöki szakon.

A Bujinkan Tai Jutsu az évek folyamán szépen lassan az életem részévé vált. Igyekszem úgy élni, dolgozni, gyakorolni és tanítani, hogy kiérdemeljem a tanítványaim tiszteletét és bizalmát. Fontosnak tartom az alapelvek megértését és a hagyományok megőrzését, továbbá azt, hogy az alapelvek megértése után képesek legyünk helytállni a mindennapi életben.

Seishin

Kettlebell

ACELFULLANK

GLOCK

PENTANET

Minden jog fenntartva! Bebők László 2003-2008 | Hivatalos webszolgáltatónk a Netalfa Kft.